Amikor pár éve Kádárról írtam egy postot, magam is meglepődtem, hogy pillanatok alatt a legolvasottabb írásom lett, és egész korrekt hozzászólásokat kaptam minden oldalról. Az írásom egyáltalán nem volt tudományos, csak amolyan visszaemlékezés szerű.
Valami hasonlót írnék Horthyról is, bár nem éltem abban a korban, de hát Horthyt mindenki ismerni véli. Vannak, akik szobrot állítanak neki, mások leöntik festékkel. Elvileg ugyanazt kellene tudnunk róla. Érdekes, hogy amit az iskolában tanultunk, meg amit a történészek mondanak, azt vagy nem ismerjük, vagy nem hisszük el. Amit tanultam róla, azt nagyapámon teszteltem le. Ő nem mondott ugyan sokat, de a tekintetéből láttam, hogy mit gondol arról, amit az iskolában tanultam. Mondani mindig csak annyit mondott, hogy addig volt itt jó világ, amíg Ferenc Jóska élt. Később is nagyon foglalkoztatott Horthy személye és elolvastam, amihez akkoriban hozzáfértem. Nagyapám halála után kerestem más embereket, akik éltek abban a korban, nagyon érdekes volt szembesíteni az öregeket azzal, amit a szocialista történettudomány a korszakról írt. Ebből próbáltam saját véleményt formálni, amivel az alábbiakra jutottam:
Horthy a Tanácsköztársaság leverésének köszönhette hatalmát, de mivel ebben külső erők játszották a főszerepet, angol-francia jóváhagyás nélkül nem lehetett volna kormányzó. Horthy köznemes volt, ezért a főnemesek lenézték, ők nevezték el lovastengerésznek mégis, mint legkisebb rosszat, elfogadták. Fenntartotta ugyanis a feudalizmust idéző külsőségeket, amelyben a származási előjogok, a nevek és rangok fontos szerepet töltöttek be. Az arisztokrácia a föld tulajdonlásából eredeztette kiváltságait. A polgárság, aki rangban alattuk foglalt helyet, a zsidó és sváb vállalkozókból állt. Az arisztokraták a polgári tevékenységet lenézték, bár a pénzt irigyelték tőlük. A köznemesek, dzsentrik, ha a földből nem tudtak megélni, akkor a katonai pályán, vagy az államigazgatásban csinálhattak karriert. Horthy rájuk támaszkodott legfőképpen.
Horthy a Tanácsköztársaság utáni "rendcsinálás" embere volt, ezt a korszakot a baloldali történészek fehérterrornak nevezik. Lényege, hogy törvényes eljárás nélkül végeztek ki forradalmárnak tartott személyeket. Horthy kormányzónak választása után főméltóságú úrnak hívatta magát és a korabeli híradókban leginkább fehér tengerész egyenruhában tisztelgett a masírozó katonáknak és a lelkes tömegnek, akik mély szívfájdalommal merengtek a magyar balsorson. A ceremóniához hozzátartozott a díszmagyar, az egyház tömjénfüstje és a közös ima. A külsőségek egy katonai junta parádéját idézték, de Horthy eközben dinasztiát épített és valamiféle korlátozott demokráciát valósított meg parlamenti választásokkal. A legfőbb hatalom mégis az ő kezében volt, kormányzóként elcsaphatta kormányát, új miniszterelnököt nevezhetett ki, ha akart. Szerencséjére a húszas években Bethlen István elég jó választásnak bizonyult, ezért a gazdaság meglepően jól teljesített. Horthy katonának tekintette magát, vitézi rendet alapított, és Hunyadi János nyomdokain haladva, kormányzóként fia, István királyságán dolgozott.
Horthy küzdött a legitimisták ellen, akik a Habsburgokat tekintették törvényes uralkodónak, de küzdött a fasiszták ellen is annyira, amennyire az ő hatalmát veszélyeztették. Hitlernek dicsekedett a numerus clausus-szal, amely az első zsidótörvénynek számított Európában, de hamarosan kiderült, hogy Hitlernél ez kevés. Horthy talán megmaradt volna a szalonzsidózás szintjén, bár ezt is sokan vitatják. Az angolok véleményére adott, és mivel onnan rosszallást kapott, látszólag vonakodva engedett Hitlernek a zsidóellenes intézkedésekben. Egy ideig bejött neki az a látszat, hogy még mindig jobb a népnek, ha a szeretett vezető a helyén marad, mert utána csak rosszabb jöhet. Horthyt Hitler egy vén pojácának tartotta, mert amikor felszólította, hogy vele együtt támadja meg Csehszlovákiát, akkor Horthy ezt visszautasította azzal, hogy nem akar világháborút kirobbantani. Hitler erre egyedül foglalta el a Szudéta vidéket, és a világ hallgatott. Az viszont Horthyt látszott igazolni, hogy az első és a második bécsi döntésekkel nagyjából elérte, amit akart, de súlyos árat fizetett érte, mert lekötelezettje lett Hitlernek. Az is hiba volt, hogy elmulasztotta a bécsi döntéseket az angolokkal, franciákkal, és Sztálinnal is elfogadtatni.
Ettől kezdve állandóan azzal foglalkozott, hogy bármit csinált, vajon mit szól hozzá Hitler. Hitler az amphetamin hatása alatt egyre agresszívabb lett és egyre kevésbé becsülte "az ezeréves királyság" első emberét. Üvöltözött vele, követelőzött és legszívesebben öregek otthonába küldte volna, vagy még rosszabb helyre. Hitler Horthyval szemben a mézesmadzag és korbács taktikáját alkalmazta, tökéletes sikerrel. Hitler mivel le is hallgattatta Horthy összes tárgyalását, mindenről tudott, valószínűleg többről is mint Horthy. Például arról, hogy a Sztálin felajánlotta Erdélyt, ha Magyarország nem lép be a háborúba. A legenda szerint ezt az ajánlatot eltitkolták Horthy elől. Hitler gyorsan Magyarországnak ítélte Észak-Erdélyt, nehogy hátráltassa a Szovjetunió elleni háborút egy esetleges Románia elleni katonai akcióval. A román tárgyaló elájult, pedig ha tudta volna, hogy milyen jól járt akkor...
Horthy nagy baklövése a Jugoszláv békeszerződés megszegése volt 1941-ben, aztán a következő még nagyobb, a hadba lépés a Szovjetunió ellen még ugyanebben az évben. Inkább vitette volna el magát a Gestapo-val. Persze itt is valami trükk lehetett, mert hogy ki bombázta Kassát, azt máig nem tudni. Akkoriban az oroszok egyáltalán nem voltak olyan helyzetben, hogy működő légierejük lett volna, érdekük meg pláne nem volt új ellenséget gyűjteni. Mindenesetre cyril betűs feliratú bombák hullottak Kassára, Horthy pedig éppen Hitlernél "vendégeskedett" amikor serény miniszterelnöke beállottnak tekintette a hadiállapotot. Ettől kezdve már sínen volt az ország, letérni nem nagyon lehetett az útról, a mozdony meg jött szembe. Optimista csak az lehetett, aki nem ismerte a menetrendet.
Amikor Horthy István pilótaként lezuhant az orosz fronton, Horthy magába roskadt, tehetetlen báb lett Hitler kezében. Hogy mennyire az orránál fogva vezették Horthyt arra jellemző az, hogy a kisebbik fiát a németek egy szőnyegbe csavarva rabolták el, amikor az azt hitte, hogy az angolokkal fog tárgyalni a kiugrásról. Ezután megsemmisülve már szinte mindegy volt Horthynak, hogy mi lesz az országgal. Hol volt ekkor a nyilasokat az Operában felpofozó katona? Aláírt már mindent, amit elé raktak. Nehéz gyávasággal indokolni azt, hogy nem fordult szembe a németekkel, hiszen katonaként korábban bátran harcolt a Monarchia tengerészeténél. Sokkal inkább azért maradt kényszerűségből Hitler utolsó csatlósa, mert senki mással nem tárgyalhatott, csak a sztálini Szovjetunióval. Erről viszont hallani sem akart, mert annyit legalább tudott a bolsevikekről, hogy az uralkodó osztályt fizikailag megsemmisítették, a vagyonokat államosították, üldözték a vallást, a hagyományokat és a kultúrát. Ezért inkább illúziókat dédelgetett a balkáni angol partraszállásról, amelynek nem volt realitása. Ezt Hitler nála jobban tudta, ezért nem is kellett komolyan beavatkoznia egészen addig, míg a hadi helyzet ezt meg nem követelte.
Horthy miközben a rossz és a még rosszabb lehetőségek között vacillált, deportáltak félmillió zsidót, akiknek sorsáról akkor már mindenkinek tudnia kellett. Ha egyszer valaki nem képes kezelni egy helyzetet, mennie kell. Ezt ő nem tette meg. Nem tárhatja szét a kezét, hogy hát én csak a kormányzó voltam akkoriban. Sajnos nem véletlen az a mondás, hogy a háború komolyabb dolog annál, semmint hogy katonákra bízzuk. Horthy katona volt. Hiába tűzte ki célul a világháború kirobbanásakor, hogy Magyarország maradjon ki a háborúból, mert még egyszer nem járhat úgy, mint az I. Világháború után, hogy haderő nélkül marad a béketárgyalásokra. Ezt a célt egyáltalán nem sikerült megvalósítania, és a politikusokat az eredmények minősítik.

